fbpx

 

Kecskeméti Egyedülálló Szülők Klubja  és a Bartus Team

Bizonyára látjátok Facebook és blog kommunikációinkban, hogy szeretünk kiállni jó ügy mellett és ahol tudunk, szívesen segítünk, adománnyal, munkával, befektetett idővel. Így történt ez a Kecskeméti Egyedülálló Szülők klubjával is, melynek vezetője Golovics Mónika volt olyan kedves, hogy írt pár sort a klubról, és törekvéseikről.

 

Így reméljük sokak szíve megnyílik az adakozás, mások segítése felé.

 

Golovics Mónika a Klub vezetője

„Az Egyedülálló Szülők Klubja 2 éve van Kecskeméten, ami a budapesti Egyszülős Központ egyik vidéki klubja. Tagjaink között vannak elváltak, özvegyek vagy, akik egyedül vállalták a gyermekük felnevelését!

240 tagból áll az Egyedülálló Szülők Klubja, de vannak köztünk önkéntesek is, akik folyamatosan segítik a közösség életét. Célunk, hogy a szülőknek támogatást, segítséget nyújtsunk. Megkönnyítsük egymás életét. Az eltelt idő alatt közösségé váltunk, míg lehetett kéthetente találkozókra összejöttünk gyermekekkel együtt. Jelenleg online tartjuk a kapcsolatot. Nagyon várjuk, hogy ismét személyesen találkozhassunk, mert ebből tudunk leginkább töltődni és megélni azt, hogy nem vagyunk a jelen helyzetben sem egyedül. Mert igenis vannak, akik ugyanúgy küzdenek a hasonló feladatokkal.

 

Egy együttműködést kötöttünk a Keresztény Nagycsaládos Egyesülettel még 2020 decemberében, hogy összefogva tartós élelmiszert gyűjtve segítsük a rászoruló családok életét.
A gyűjtések alkalmával több, mint 100 családnak tudtuk a felajánlásoknak köszönhetően szebbé, reménytelibbé tenni az ünnepét. A Szil-Coop bevásárlóközpont több esetben adott helyet számunkra. Így rendszeresen, havonta szoktunk gyűjtéseket szervezni.

 

Hálásan köszönjük az adományt a Bartus-Teamnek, köszönjük hogy sok családnak sikerült szebbé tenni a Húsvéti ünnepet!

 

Hála minden adományozóknak!”

 

Azon túl, hogy tervezünk élelmiszert adományozni, a fuvarozásba is besegítünk. Szóval, ha van bármi, amivel segítenéd a Klubot, vagy az Egyesületet, ugyanakkor nem tudod eljuttatni a gyűjtésre helyszínére, írj ránk és mi ingyen elvisszük nekik.
Húsvét előtt a beszélgetést a Gong Rádióban hallottuk, ami azonnal cselekvésre ösztönzött. Itt visszahallgatható.